Penny Lane – The voyagers – A voyager-ek, avagy hogyan esett Carl Sagan szerelembe

Ezermillió év szerelem, avagy mi köze van a hatalmas űrnek az örök mixtape-ekhez.

(az eredeti cikk itt érhető el: link)

1977-ben a NASA két pilóta nélküli űrhajót indított az űrbe, a Voyager 1-et és a Voyager 2-t.

Bár eredetileg a Szaturnusz és a Jupiter két éven keresztül történő tanulmányozására készültek, a szondák már rég túllépték céljukat és rendeltetési helyüket, a Naprendszerből is már 2011-ben kiléptek. Mindkét Voyagerhez csatolva van egy aranyozott lemez, az úgynevezett Golden Record – a Földről származó képek, mozgóképek és hangok epikus összeállítása bináris kódba, avagy ez az emberiség végső mixtape-je. A mérnökök azt jósolják, hogy a lemez amit az űrhajókra raktak – egymilliárd évig is kibírja az űrben. Talán nem meglepő, hogy a Golden Record-ot a nagyszerű Carl Sagan ötlete, és az 1939-es New York-i világkiállításon tett gyerekkori látogatása ihlette, ahol tanúja volt a Westinghouse időkapszula híres eltemetésének (lásd a cikket – aszerint egy másik mérnök adta neki ötletként).

És bár a Golden Record története meglehetősen közismert, kevesen tudják, hogy valójában egy varázslatos szerelmi történetről is szó van – Carl Sagan és Annie Druyan, a Golden Record projekt kreatív igazgatójának története, akivel Sagan élete hátralévő részét együtt töltötte.

A The Voyagers (magyarul – angolul az eredeti itt: The Voyagers) Penny Lane videóművész és filmrendező gyönyörű kisfilmje, amely remixelt, köztulajdonban lévő felvételekből készült – élő bizonyítéka a remixkultúra alkotóképességének – a legendás csillagközi utazás történetének és a Golden Record-nak – annak, hogy a film és a történet segítségével egy még nagyobb történetet meséljen, mint az eredeti. Valójában ez egy csodaszép történet a szerelemről és a véletlen ajándékáról. Lane hasonlatként veszi át a Golden Record-ot, „a Valentin-napot, amelyet annak az apró lehetőségnek szenteltek, hogy valami távoli időben és helyen kapcsolatba léphessünk (kapcsolódhassunk)”; ami persze kockázatokkal jár: nem tudhatjuk, majd kik, milyen lények találják meg a Golden Record-okat és milyen szándékkal. Penny Lane mindezt a történetet lefordítja a “Valentin nap”-ra saját „utastársának” (Penny Lane párjának) szóló üzenetként is, miközben tiszteletét fejezi ki Sagan szelleme és öröksége előtt is.

Azaz ez a kisfilm Penny Lane párjának készült – neki készítette – ajándékba. Közben Carl Sagan és Annie Druyan történetét meséli; Carl Sagan és Annie Druyan együtt dolgoztak a projekten – a közös történetük egy közöttük zajlott nagyon sokadik egy+ órás telefonhívással kezdődött. A hívás végén valójában a semmiből “előkerülve” megegyeztek, hogy összeházasodnak (bár még soha meg sem csókolták egymást előtte, sőt, Carl Sagan házas volt). A történet egészen Carl Sagan haláláig tartott.

“Carl és én tudtuk, hogy a véletlen haszonélvezői vagyunk: hogy a tiszta véletlen hogyan lehet annyira kegyes, hogy megtaláljuk egymást a tér és az idő végtelenségében.

Tudtuk, hogy minden együtt töltött pillanatot, mint végtelenül valószínűtlen és végtelenül értékes véletlent kell gondoznunk.” ~ Annie Druyan

Penny Lane zárószavai hasonlóan szépek:

Nehéz elképzelni, hogy a Golden Record ma készülne, de képzeljük csak el… bárcsak itt lenne Carl Sagan, hogy azt mondja:

„Tudod mit!?? Ezermillió év?  Valóban hosszú idő!  Senki nem tudhatja, mi fog majd történni. De miért ne próbáljuk meg? Miért ne nyúljunk valami csodálatos után?”

Mert nincs mód arra, hogy megelőzzük azt, aminek nem tudunk a végső végére járni; nem – nincs mód arra, hogy kitaláljuk, mi bánt majd vagy sért majd minket, amitől meg akarjuk védeni magunkat.

Tudnunk kell: hogy szeressünk, mindent kockára kell tennünk: meg kell nyitnunk magunkat a kapcsolatra – akár a katasztrófa lehetőségével is számolva.”