Ozora: az ország jövője – nyílt levél Lévai Anikónak

Kedves Anikó – elsősorban Önnek írom mindezt.

Hogy jött pont Ön a képbe?

Az ozorai fesztivál kapcsán.

Ez egy, az ország jövőjéről szóló levél. Amiben a nők, az ország és az ozorai fesztivál a főszereplők. És legfőképpen Ön, mint hazánk első számú nője.

Kedves Anikó – Öntől kérem: kezdjük el a változást!

Világfelfordulás volt – és lesz is

Carl Jung, az egyik valaha élt leghíresebb pszichológus.

Jung 1913-ban vonaton utazott épp.  Világfelfordulásról volt látomása.

Jajgató emberek, rengeteg vér. Felzaklatta a dolog. Még egyszer megtette ugyanezt az utat. Másodszorra is ugyanazt látta.

Egy hang szólalt meg a fejében: “Lásd tisztán – ez valósággá válik!”

1 év múlva kitört az első világháború.

1595978416

Magyarország azt a háborút is elveszítette – mint az 1700-as év óta az összeset.

Most ha Jung lennék és vonatra szállnék – hasonló álmot látnék: világfelfordulás jön. Sőt: már itt van. Amiben Magyarország – ha minden így marad, ahogy most van – veszít.

Miért pont most?

Világfelfordulás van. Rettenetesen kemény évek jönnek. Nem habozhatunk tovább.

A jelenlegi ország-irányból hiányzik, hogy hogyan tegyük jobbá a dolgokat.

Meg kell tölteni a populizmust – valami igazán jóval. Ehhez szembe kell néznünk azzal – ami most rossz.

Az ozorai fesztivál – mi is ez valójában?

Ugorjunk Ozorára – ahol most volt egy fesztivál.

Az Ozorai fesztivál távolról nézve egy boldog hippi buli.

Tele furcsa, de amúgy összességében jó formában levő emberrel – akik bírják a strapát és tele vannak kreatív, kiélendő vágyakkal.

És: valamit keresnek: erre való a jóga, a zene, a sok beszélgetés, ez együttlét – sőt, van aki pszichedelikumokat is kipróbál. Na nem feltétlen a buli kedvéért.

Ezektől jobbak lesznek, mint ember. Jobban értik magukat. Megküzdenek a sebeikkel és démonjaikkal. Sőt: azok lehetnek, akik ők valójában. Kiengedhetnek, kiélhetik kreativitásukat.

Honnan tudom?

3 külföldi stoppost a fesztiválról hazafele elhoztam a kocsimmal.

Egy pszichológus lány, a párja mérnök és egy lány – aki még nem tudja mi lesz, keresi a jövőt. Mindhárman megnyíltak – és én is nekik, persze – a megnyílás kétirányú, azt nem lehet csak úgy, egyoldalúan.

Többórás út volt. Tettünk egy Balaton-kitérőt, megmutattam nekik milyen szép az országnak ez a része is.

Volt időnk beszélgetni. Érdemben. Miért jöttek a fesztiválra?

Magukkal lenni. Fejlődni. Megérteni magukat. Jobbá tenni. Voltak buliban is – 10 napból 2-3-szor. A többi az pedig – beszélgetés, együtt-lét. Fejlődés. Erről szólt nekik. És nekem is. És – mindenkinek, aki ott volt.

Magyarország: a múlt és a jelen – avagy: honnan indulunk?!

Magyarországon már álltak jobban is a dolgok. Bár ebben sem vagyok biztos.

Lehet, hogy Magyarország mindig rosszabbul teljesített, csak soha nem beszéltünk róla?!?

Az alábbiakban pár dolog, ami alapján összehasonlítjuk az országot – Ozorával.

Persze egy bulit a hétköznapi élettel összevetni – badarságnak tűnhet. De játsszunk el a gondolattal!

1-Magyarország – boldogtalan

Magyarország a világ harmadik legboldogtalanabb országa.

Nem véletlen a boldogtalanság. Nálunk a 2. legnagyobb a “szenvedők” aránya – akik mástól várják a megváltást, és azt gondolják, alapvetően nincsen hatásuk a sorsukra.

Vegyük észre: ez önmagában meghatározza, hogy hogyan néznek a világra.

És persze: tudjuk az is: ez “adottság” – emiatt az egyetlen grafikon miatt lett populista a FIDESZ.

Ez a grafikon a kulcs.

Anikó – tudjuk: az Ön férje csak kiszolgálja a választói igényeket. Mivel ő politikus – én Őt magában ezért egy pillanatig nem ítéltem, ítélem el. Kitűnően végzi ezt a feladatot: megfelel.

De: mi lenne, ha a megfelelésen túl nekiállnák az igényeket – alakítani? Rettentő nehéz – tudom. Igazi államférfinek való feladat.

De – próbáljuk meg!

Újra: hatalmas feladat…de másképpen: baj lesz. Megint. Mint 300 év alatt már sokszor.


2-Magyarországon – nincsenek felvállalt sebek, traumák

A személyes sebeinket elrejtjük (Dr. Máté Gábor óta tudjuk: ezek “traumák”), ahogy az országos sebeinkről sem beszélünk nagyon – a szinte már bődületesen fájdalmas dolgokon túl, mint Trianon.

Ozorán nyíltan beszélgetnek egymással a véletlenül találkozó emberek a legmélyebb dolgaikról is. Mert tudják, így jobb lesz.


3-Magyarország – virtus és férfiak

Magyarországon  virtus van, egyéni és magyar nemzeti hatalmas önvédő (de meg magát sem értő) egó, néplélek. Mert kemények vagyunk.

Mert kemények a férfiak. Akik az országot alakítják. Minden szinten.

Akik persze nem mindig jó szeretők: mert csak magukra figyelnek; nem jó apák és nem jó férjek: nem kommunikálnak nyíltan. Ők maguk is félnek. Ők is sebekkel vannak tele, de nem mutatják: keménynek kell tűnni, mindig mert ez az elvárás.

Sőt: a nők is ezt keresik: az unalmas, őszinte, kiszámítható, alapvetően magával harcoló pasi helyett a nőt semmibe vevő, kihívást jelentő igazi, kívülről kemény, mindenkivel vitába szálló, nehezen megnyíló (“cuki – olyan kis rejtélyes…“) pasikat.

És: mint szavazók – ugyanezt keresik: az unalmas, őszinte, kiszámítható helyett – az izgalmasat. Aki az egész világgal harcban áll.

Ozorán a férfi is kicsit más. Elismeri a nőt. Felemeli. Nem bántja. Vele gondolkodik, nem helyette. Tud beszélni az érzéseiről. Amit ígér – betartja. Ettől még ő – férfi a javából.


4-A magyar férfiak kemények – és aztán megölik magukat

A látszólag kemény férfijaink Kelet Magyarországon a befejezett öngyilkosságok számában európai vezetők a mai napig – és ez legalább 150 éve fennáll.

Ozorán 10+ éve van fesztivál, de még egyetlen öngyilkosság nem történt. Tudom, ez megint nem összemérhető, de mégis. Pedig: a fesztivál igenis sokak számára a szembenézést jelenti – önmagával. Bármilyen hihetetlen is ez.


5-Magyarország – elhízásban Európa-első

Az országban az emberek többsége elhízott: a világ negyedik, Európa legkövérebb országa vagyunk és mindez még Covid előtti statisztika, nézzünk szét most a Balaton parton!

2022-ben már 100 emberből 87 elégedetlen volt a súlyával. Tízből hat magyar túlsúlyos vagy elhízott.

Az elhízás: valamilyen egyensúly-hiánya. Ezotérikusan hangzik, tudom. De a mai napig keresik az elhízás valós okát, okait. És: valamiért mi magyarok ezt a “sportot” (és mindent ami ebből származik rossz, betegség) kitűnően űzzük.

Valami – nincs rendjén.

Ozorán – kevés az elhízott. Nem csak a fiatalok körében.

Az elhízás és a gyulladás


6-Magyarország – az alkoholbetegek számában világelső

Magyarország a legfrissebb felmérések szerint leelőzte alkoholizmusban a tradicionális listavezetőket, Oroszországot, Moldovát és Fehéroroszországot is, így 2022-re világelső lett az egy főre jutó alkoholbetegek számában. A legfrissebb kimutatás szerint a magyar társadalom 21,2 százaléka számít alkoholbetegnek.

Ozorán – van alkohol is, de kannabisz még több. Hogy az utóbbi miért jobb mint az alkohol, lentebb még írunk róla.

Magyar Fény - Módosították az alkohol köztéri forgalmazásának szabályait


7-Magyarország: rákban Európa-első – a fiatalok körében is!

Az országot még régió-szinten vizsgálva is a legmagasabb nálunk minden régióban a rákos halálozási arány!

Sőt: 65 éves kor alatt IS elsők vagyunk – egészen pontosan: Észak-Magyarország – Európa első rákban, 65 éves kor alatt IS.


8-Magyarország – Konzervatív ország, de kevesebben hisznek mint Európa többi országában

Az emberek többsége konzervatív, bár az ország Európában a legkevésbé keresztény országok egyike: kereszténynek csak a lakosság fele vallja magát, ebben Európában hátul kullogunk.
Azaz: felszínen a magyar konzervatív, de a hit hiányzik.

És sok minden, ami ezzel jár: a valódi szolidaritás, az empátia, a valódi krisztusi  elvek.

Mátyás-templom

Ozorán az emberek – hisznek: az univerzumban, az Istenben – hogy van valami ami náluk nagyobb, amit tisztelni és szeretni kell. Ez – boldogabbá is teszi őket.


9-Magyarország – A nőket nem védjük ahogy lehetne

Apropó: keresztények és a magyar nők: a világ legabszurdabb dolga, hogy nálunk a Kereszténydemokrata Néppárt terjeszt elő nyilatkozatot a nők elleni erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény elfogadása ellen.

Avagy: hagyjuk, hadd verjék csak otthon a nőket tovább. Keresztényi cselekedet ez!?

Országunkban minden ötödik nő és férfi is olyan családban nő fel, ahol az anyját verte az apja. Ez a minta – a fiúk számára is.

És hogy keresik-e a nők a mintát – újra és újra tudat alatt?

Igen. A nők, akik 16 éves koruk előtt a szüleik közötti testi erőszak tanúi voltak, felnőttként kétszer olyan eséllyel kerülnek maguk is fizikailag bántalmazó párkapcsolatba.


10-Magyarország – Az ország 300+ éve nem nyert háborút – nem véletlenül

Az ország az elmúlt több 100 év során egyetlen háborút nem nyert (1700-ban nyertük az utolsót).

A fel nem dolgozott traumák vezetőinkben is megvannak.

Ezek aztán a legfontosabb döntéseknél jönnek elő. A traumák, sebek: a legfontosabb döntéseinknél ugranak elő – és nem hagyják, hogy világosan lássunk. Őket sem.

Ami miatt aztán – rosszul döntenek.

Ezért későn vesszük észre ha rossz felé megy az ország egy-egy döntés kapcsán.

Kár, hogy emiatt meghal néhány százezer magyar.

Választást nyerni – hatalmas dolog. Egy országot jó felé kormányozni – szintén az. Csak még nehezebb. Kérjük, segítsen, próbáljuk meg!


11-Magyarország – A magyar gazdaság nem fejlődik úgy, ahogy tudna

A gazdasági növekedésünk a környező országokhoz képest elmarad, még az EU-s pénzekkel együtt is. Magyarország ezen a listán hátul kullog.

Ha az időt és a kezdő fejlettségi szintet is figyelembe vesszük (Horvátország később lépett az EU-ba, Szlovénia pedig már a belépéskor jóval fejlettebb volt) – Ciprus előtt utolsók vagyunk a sorban.

Nem csoda, hogy a magyar emberek 82%-a gondolja, hogy “a rendszer romlott és arra épül, hogy a gazdagoknak és a hatalmasoknak kedvezzen”. Ezzel Dél-Afrikával vagyunk most egy szinten.

Image


12-Magyarországon – tilos a drog – a pszichedelikumok is

Magyarországon a drog tilos – mindenféle drog.

Ozorán meg – mintha lenne, amit néha aztán el is koboznak.


13-Magyarországon – a zöld még mindig “furcsa”

Legyen az rendszám, vegaság vagy zöld gondolkodás – napelemek, napkollektorok.

Csak egyetlen adat: a házak 60%-a teljes energetikai felújításra szorul. 1,8 millió ház. Ebből évente 20-25 ezret újítanak fel. Ezek a házak ma az utcát fűtik.

Ozorán – sok a vega és a fesztivál idején sátorban laknak. Jó – ez az egy – nem lehet modell. Mármint a sátor.


A jövő? Először is: engedjük előre a nőket!

Magyarország jelenleg – apaközpontú társadalom.

A legtöbb embert az apja sebzi, traumatizálja, használja, lenézi, nem ismeri el, veri. Mert az apa is ugyanígy nőtt fel. Nehéz leírni, de javarészt: az apa – nem tehet róla. Hogy kimásszon ebből, ahhoz felismerés és bődületes munka kellene. És erő. Ami nincs.

Mert a férfiak – valójában – belül gyengébbek.

Ezért nőknél a kulcs: ne kövessétek a régi mintákat! Segítsetek egy új országot teremteni!


Nyissuk ki Magyarországot Ozora felé!

Hogyan?!?

Ozoráról álmodom. Mint a jövő.

Ahova Tusványos után eljön Ön is a férjével.

Beszélgetünk. Mert egyszer szembe kell nézni a sok mindennel. Nekünk is, nekik is, az országnak is.

Anikó, asszonyom – kérem, kérjük szépen kezdje el Ön.

Beszélgessen a férjével. Még többet. Dobja be neki az ötleteket, amik itt jönnek.

Legyen az új Magyarország jövője: Ozora

LEGYEN MAGYARORSZÁG – ZÖLD

Nem lakhatunk újra – sátorban. Ezért kicsit más kell, mint Ozorán…

szigetelési programmal, EU-s forrásból – minden magánházat és középületet: szigeteljünk.

rengeteg zöld energiával – abból is lehet nagy saját céget csinálni, mint a MOL-ból ami hozhatja a több száz milliárdos éves nyereséget

Nagyot csökkentek a napelemárak - Magyar Napelem Napkollektor Szövetség

Tudjuk, hogy a gáz és olaj-szállításon most hatalmas a haszon. De ugyanígy lehet keresni a napelemekkel is: fel kell őket rakni, karban kell tartani. Az összes háztartásba – napelemet, napkollektort!

kevesebb húst így kevesebb lesz a rákos: akár alacsonyabb növényi-termék, magasabb hústermék-adók árán is. Nem hiszem, hogy egy csapásra miniszterelnök úr vegaburgert fog ebédelni, de jó példával elől járhatna a teljes család.

Nem is az állatok miatt – hanem mert a kevesebb hús 10-40%-kal csökkenti az egyes rákfajták kockázatát.

LEGYEN MAGYARORSZÁG – MEGÉRTŐ, KIBESZÉLŐ, GYÓGYÍTÓ

kötelező(!) terápiával mindenkinek, de legalább a vezetőknek és a leendő szülőknek, házasulóknak és válóknak: politikusoknak, cégvezetőknek, intézmény-vezetőknek (rengeteg rossz történetet hallok embereket megnyomorító cégvezetőkről) – sőt: ahogyan csak jogosítvánnyal kapunk autót, házasság, gyerekvállalás, válás előtt – legalább 3-6 hónapig kell a beszélgetés szakemberrrel

Dr. Máté Gábor: legyen belőle kormánybiztos vagy miniszterelnöki tanácsadó –  mert ő érti a sebeket, a lelket és a magyar lelket is. Keressük őt meg, kérjük fel!

Máté Gábort idézve: “…egy a traumát felismerő társadalom… melyben szülők, tanárok, orvosok, politikusok és a jog alkalmazói nem a viselkedések vizsgálatára, diagnózisok felállítására, tünetek kezelésére és bíráskodásra koncentrálnak, hanem ehelyett azt próbálják megérteni milyen forrásból törnek elő a sérült emberi lélekből a nyugtalanító viselkedések és betegségek.”

Máté Gábor – Kitérő az alvilágba | Az élet, meg minden

az óvodákban és iskolákban a fiúkat és lányokat is oktassák jógára – rugalmasabbak, ellenállóbbak lesznek – mert a jóga bárhol bármikor, otthon is gyakorolható, ha egyszer megtanulták. És: ami kinn az van benn: a jógából az egyensúly – belülre is beköltözik. 🙂

The Benefits of Yoga for Kids

LEGYEN MAGYARORSZÁG – NŐKET VÉDŐ ÉS FELEMELŐ

Isztambuli egyezmény ratifikálása – nem magyarázom. Ön is nő. Talán egyszer bántotta is valaki. Nem tudhatjuk. De ha azon szerencsések közé tartozik, akiket nem bántottak – tegyünk azért, akit igen.

ugyanannyi női minisztert, kormánytagot és tanácsadót, mint férfit – az állami cégek vezetésében, felügyelő bizottságaiban is

Közismert, hogy a nők legalább olyan jó vezetők, mint a férfiak. Pl. az emberek kiválasztásában sokkal jobbak – amit a jó vezetés egyik alapfeltétele.

LEGYEN MAGYARORSZÁG – OTTHON EURÓPÁBAN

Magyarország jövője Európa; soha nem volt ekkora esélyünk, mint most, hogy van Európai Unió. Tudjuk az összes negatívumát – a brüsszeli bürokrácián, ide értve a lomhaságát és egyes döntéseit mi is sírva nevetünk. Lehet Magyarország független – az EU-n belül.

Az Európai Unió jövője a 2019-es EP-választások után - Transparency International Magyarország

És: fogalmazzuk meg mi azokat a reformokat, amik az EU működőképességének javításához kellenek. Hogy Brüsszel ne egy béna kacsa legyen. Nekünk is jobb lesz.

átlátható, társadalmi-egyeztetett EU-s programokat a civil szférával karöltve

kapjanak menedzsment díjat azok, akik az EU-s forrásokat itthon kezelik – ez lehet akár a miniszterelnök által kijelölt kör is – megérdemlik, megdolgoztak a hatalomba kerülésért – ezt ismerjük el!

Ez a díj legyen mondjuk a menedzselt források 2%-a évente.

Ez nemzetközileg is megszokott összeg. Cserébe legyen tényleg verseny a beszerzéseknél.

-blokklánc alapú “csalhatatlan” közbeszerzési és adminisztrációs folyamatokat!

Minden közbeszerzéshez kapcsolódó dokumentumhoz a blokkláncból (abban tárolt) aláírást és időbélyeget! Ezzel semmilyen módon nem lesz utólag módosítható semmilyen tender eredménye.

How can blockchain principles help improve ESG systems? | World Economic Forum

LEGYEN MAGYARORSZÁG – JÓ SZOMSZÉD – OROSZORSZÁGGAL IS

-Oroszország – ami szintén egy traumatizált ország. Bármely háborút amit indított csak bődületes ember-áldozatok árán tudott megnyerni, vagy elveszítette. Alkoholizmusban Magyarországgal világvezető. A szegénység mély. Segítség kell nekik.

-hozzuk Oroszországot Európába: segítsünk Oroszország és az EU békekötésében – vessük fel és támogassuk Oroszország EU tagságát. Kapjanak EU támogatást, legyenek partnerek. Egy békés, jól működő, elégedett Oroszország egész Európa és a világ érdeke.

Ebben az Ön férje, Orbán Viktor úr hatalmas és történelmi szerepet játszhatna, akár Erdogan török elnökkel együtt, hiszen mindkét fél ismeri és elismeri őket.

Vladimir Putin and Viktor Orban′s special relationship ...

LEGYEN MAGYARORSZÁG – KÍSÉRLETEZŐ: “DROGOK”

kannabisz alkohol helyett: legalizáljuk! Az alkohol 114-szer halálosabb drog, mint a marihuána.

“A kutatás során hét különböző drogot vizsgáltak, és az alkohol bizonyult a leghalálosabbnak. Sorban következik a heroin, a kokain, a cigi, az extasy, a metamfetaminok és a sor végén a marihuána.”

Én ugyan nem élek vele (ahogy alkohollal sem rendszeresen), de az 1 millió alkoholista országában ez is hatalmas eredmény lenne – mert a kannabisz negatív össz-társadalmi hatása sokkal kisebb, mint az alkoholé.

pszichedelikumokban legyen az ország vezető – elöljáróban: igazoltan egyik pszichedelkiumtól sem alakul ki függőség (egyik barátom egy neves pszichiáter orvos mondta: “Péter, még soha senkit nem kezeltem ayahuasca miatt”) és a legkevésbé gyógyítható pszichiátriai betegségeket is tartósan kezelhetővé teszik – nagyon komoly és bíztató kutatások folynak, már a világ legnagyobb és legismertebb kockázati tőke cégeinek bevonásával.

Szálljunk be ebbe! Van tőke, sámáni múltunk és gyógyszeriparunk is. Legyünk pszichedelikumokban nagyhatalom!

-hozzunk létre pszichedelikumokra fókuszáló állami befektetési alapokat.

-engedélyezzük a terápiás célú pszichedelikum-használatot és saját kockázatra egyes földrajzi területeken, régiókban vagy eseményekre. Mint Hollandiában: a turizmus is fellendülne tőle. És itt viccelődhetnénk: “az egymillió alkoholista mellé hozzunk 1 millió drogost”! De: azt tudjuk, hogy a drogfüggők nem a pszichedelikumoktól válnak függővé.

-A rekreációs célú kemény drogokat (kokain, heroin és társai) továbbra is tiltani kell! Ezek súlyos függőséget és leépülést okoznak!

-az ország- es vállalat-vezetőknek is legyen előírt ayahuasca vagy LSD terápia – rájuk fér, higyjük el; megértőbb, jobb vezetők lesznek; mindezt kontrolláltan, felügyelt, terápiás körülmények között

és igen, túl lehet élni, és igen, onnantól valóban felelős (és Istenben még jobban hívő) vezetőként cselekszik az ember.

Egy ayahuasca utazás: 10 év pszichoterápia. Persze annak, aki kipróbálja – ott dől el: ki a valóban kemény férfi. És: őszintén: ráfér minden vezetőre, hogy tisztába kerüljön önmagával.


Nők előre – Magyarországból? Ozora!

Magyaroszágnak terápia kell.

Ami elvitt addig a csúcsig, ahol most vagyunk – nem lesz elég a következő, magasabb csúcsokra.

A férfiakkal eddig tudott jutni az ország – most be kell, hogy szálljanak a nők is!

Anikó – beszélgessenek és beszélgessünk!

Hajrá nők, hajrá csajok!

Ozora a modell. Másoljuk.

És: Anikó és Viktor – várjuk.

Tudjuk – ez most: fantázia. Elképzelhetetlen.

De már annyi minden jó is történt ebben az országban. Történhet megint.

Anikó – kezdjük el!