Halál és boldogság

Halottaim

Halál – és halottak. Most éppen körülöttem.

6 héten belül a harmadik közeli rokonom vagy kollégám vagy barátom halt meg. 

Mindhármukat jól ismertem – teljesen más környezetben éltek, más életet éltek.

Amit biztosan tudok: 

-a halál – adottság (most még, és egy ideig biztosan, aztán a mérnökök majd erre is kitalálnak valamit) 🙂

-tökéletesen boldog élet nincsen – az élet: szenvedés – csendben szenvedünk, félünk, szorongunk (igen még a nagyon gazdagok, látszólag boldogok is, a “bezzeg” emberek is)

-az élet lényege: a pillanatnyi apró örömök – a pillanat varázsa, káprázata, a most

-mindegy, mikor halunk meg – a lényeg, hogy jutott akárcsak egyetlen pillanatnyi öröm – ez a lényege és az értelme annak, ami a teremtésből nekünk jutott. Ezért volt értelme a teremtésnek.

Az életre kelt anyag értelme

Három kérdés:

1-Mi értelme annak hogy életre kelt az anyag – miért kellett ez?

Mi értelme van bármilyen életnek, elő organizmusnak?

2-Az élő és gondolkodó anyagnak – mi értelme?

3-Mi értelme az önálló, feltétel nélküli (!) örömnek – amit az elő és gondolkodó anyag, így mi emberek is – érzünk?

Egy napnyugtának miért örülünk? Magunkban is…akár hajótöröttként is – ahol senkivel nem oszthatjuk meg a látványt. Semmilyen célt nem szolgál.

Az első válaszok:

Az élő anyagnak sincs semmilyen értelme.

Az élő és gondolkodó anyagnak pedig biztosan semmilyen értelme – e nélkül a pillanatnyi, a korlátos lét borzalmán, félelmén, az élet még e nélkül is fájdalmas voltán felül-emelkedő öröm, boldogság nélkül.

A materialista kellően okos emberek meg tudják magyarázni kb-ra hogyan lett az élet és az értelmes élet a Földön. De hogy mi értelme van az életnek? Érthetetlen.

És  hogy miért tud az öntudatra ébredt anyag egy-egy pillanatban feltétel nélkül örülni? Mi ennek a – célja? Na – ki válaszolja meg? Tudod?

Mondhatod, hogy “evolúció”. A “fajok versenye” – de mégis: MI ÉRTELME ENNEK? MINEK? MIÉRT?

Látod, tudod? Mondhatod, hogy semmi.

Az élet, a gondolkodó anyag és a feltétel nélküli boldogság értelme

Legyen egy “Isten” – egy végtelen, mindig volt, mindig lesz, mindent tudó, végtelenül bölcs és mindig boldogságtól ragyogó alak és forma nélküli valaki.

Tegyük fel, hogy ő: játszik.

Mert egyedül ő is: unatkozna.

Gondold el: mindig vagy, mindent tudsz, bármire képes vagy.

Egyedül lenni: unalmas. Lehet, hogy félnél is.

Ezért aztán: szüksége van – ránk. Nekünk meg – rá.

Isten értelme: a két retteneten túl

Isten – kell. És mi is kellünk neki.
 
Ha van – akkor mondjuk akár Jézust is megvigasztalhatjuk a sírjában, miután a keresztről leszedték:
képzeljük el, csak egy pillanatra a helyzetet amikor – Jézus: fél: még nem került a mennybe, de már hivatalosan halott és a kő ami a sírt zárja el még a helyén van; csak kis fény szivárog be egy-két résen a sírba: Jézus kétségek között van, hogy megérte-e a szenvedés. Ha tudjuk, hogy van Isten: hozzáférünk ahhoz a végtelen boldogsághoz, szeretethez, amit csak onnan kaphatunk meg. És megvigasztalhatjuk mondjuk – Jézust, a sírjában, kétségek között. Mert így: nem félünk többet. Mert a két tűzfal: a születésünk és gyerekkorunk félelmei, rettenetei (szülő- és szülői-ház függő, de higyjük el, hogy még a leggazdagabb csemeték is szoronganak) és a ránk váró biztos halál rettenete között fel kell, hogy nőjünk, ki kell, hogy emelkedjünk, sőt: ki kell, hogy emeljünk másokat.
 
Nagyobbnak kell, hogy legyünk, ha csak pillanatokra is mint ez a két lángoló fal. Ha ez akárcsak egyetlen pillanatra megtörténik – már megérte. A teremtés – beteljesült és túlnőtt magán.
És mi is kellünk Istennek: kitöltjük az egyébként értelmetlen teremtést. Értelmet adunk neki. Nekünk ő ad értelmet – mi meg neki. Végre nem vagyunk egyedül.
 
Isten – mosolyog. És mi is. Egyszerre.
 
Az anyag – legyőzte nem csak az öntudatlanságot – hanem a tudattal járó félelmet is.
 
Hogy is mondta Jézus? Mit “árult” ő valójában? Mi is a mennyországban való örök-lét? Hát ez. Legyőzni, túlnőni a lét, a halál félelmén.

Három érv

Azt hiszed, hogy ezt fantazmagória? Három gondolatom van erre:

1) Ha meghalsz: majd látod. 🙂

Tudom. Már jártam ott. 

2) És: amikor Ádámot és Évát kiűzte Isten a Paradicsomból – miért is tette? 

Mert ettek a Tudás fájáról. 

A Tudás: az öntudatra ébredt anyag. Az élettelenen és az élő állatokon túli kristálytiszta tudtat: annak a tudata hogy vagy és hogy nem tart örökké.

(És igen: volt ott egy másik fa is: az Örök élet fája. Az elé kerubokat állított Isten, lángoló pallosokkal – mert ha azt is megszereznénk: hihetnénk, hogy mi vagyunk Isten).

Mert: a Paradicsomban: nem voltak tudatuknál. Könnyű úgy boldognak lenni, ha nem tudsz.

A tudással fájdalmat és az öröklét hiányának ismeretét is megkaptuk.

De: Isten nem mérges. Nem gonosz. Isten – mint egy szülő akinek gyerekei vagyunk. Szabadon enged minket. Ha már kijöttünk a Paradicsomból – éljünk. Próbáljuk alakítani azt.

3) Az indiai legnépszerűbb mantrák és mítosz, világkép szerint a végtelen, legfelsőbb Isten (parabrahman) – akitől minden jön és akiből minden lesz és ahova visszatérünk életünk végén – 3 jellemzővel bír: sat, chit, ananda

Sat: örökké való

Chit: tudatos, végtelen tudattal, tudással rendelkező

Ananda: boldog

A három jellemző így együttesen csak neki van meg.

De ő egyedül lenne. Kellünk neki. De: nem adhat oda mindent ami neki van, mert akkor szótlanul, unatkozva telne a végtelen idő. Ebbe bárki – beleőrülne. Még Isten is.

Kik vagyunk?

Istenből jött társak – Isten mellett.

A születéstől a halálunkig rengeteg lehetőséget kapunk – már a születés pillanata is az, ha van anyánk, ha nincsen.

És ha 3 percig is élünk: a születés rettenete – valójában: gyönyör. Az anyag – felébredt. Lett. Csoda.

Mind azok vagyunk: Istenből jött pillanatnyi csodák.

A halálunk pillanata már itt van. Azt hiszed az idő még van – pedig: nincs. Mindjárt ott állsz majd és jön a halál.

És: amikor meghalunk: nem hiszed el: de azoknak rossz, akik itt maradnak. A halál: először rettenet, mert ismeretlen az erő, ami magával ragad – hiszen a testedet itt hagyod, attól el kell búcsúznod. Megszoktad. Ő voltál: Te. De: Isten: szeret minket. A világegyetem – aki ugyancsak ő – szeret minket.

Sat, chit, ananda: tudatos, boldog, örökké való. Egy ilyen lény: nem akarhat rosszat nekünk. Soha.

A halál rettenete: amikor megérted: valójában szintén: gyönyör.

Amikor oda kerülsz és elfogadod – ez van akinek percek, van akinek órák, van akinek hetek vagy évek (és amíg ez nem sikerül, addig bolyongunk szellemként a két világ között, ettől sem kell félni: ha szellemet látsz: nyugtasd meg, mosolyogj) – szóval: amikor elfogadod: onnantól gyönyör.

Megkapod ki vagy valójában és meglátod azt, akitől valójában jöttél.

Az egyetlen választás az életre: korlátlan boldogság, öröm, amikor csak lehet

Ha a két tűzfal valójában nem éget – hanem melegít – akkor: nincs más választásod: legyél közben is boldog. 

Ne félj. Ne szorongj. Egy percig sem. 

Másképpen: Az életnek – Isten nélkül – semmilyen racionális értelme nincsen. 

Ha nincs Isten – egy értelem és cél nélküli világegyetem vesz körül.

Ha van Isten – minden a helyére kerül. 

Az élet – értelmet nyer. 

A születés és halál: két gyönyör pont: az egyik amikor elkezdhetsz játszani, a másik amikor befejezed a játékot.

Ez a két rettenetes pont is örömmé válik.

Ha pedig a születés és halál rémülete – öröm: akkor a legjobb és legnagyobb dolog, amit tehetsz: hogy közben is örülsz. 

Boldog vagy. Bármi történik.

Neked is jó. Akik körülötted vannak – nekik is. És: Istennek is.

Együtt mosolyogtok.

Ezért is: Sziszifusz mítosza is ezt meséli: Sziszifusz kétszer is túljárt a halál eszén – másodszor meg is láncolta – amit Zeus a főisten nem nézett jó szemmel.

A mítosz szerint Sziszifusz büntetését tölti azzal, hogy újra és újra a hegy tetejére gurítja a kövét. Valójában: Sziszifuszt Zeus – mint szülő a gyermeket – gondolkodásra készteti: mert Sziszifusz rájöhet arra, hogy valójában minden pillanatban – még amikor éppen felérne a hegytetőre és már a leg-fáradtabb – van választása. És: ha van választása: még ha a halál nincs is megláncolva: ő lehet boldog. Minden pillanatban van egy választása: még a legnagyobb büntetés közepette is.

Hogyan tovább?

Legyél boldog – a két tűzfal nem árt – ezért közöttük is minden pillanatban legyél boldog. 

És: mondd el ezt másoknak is. 

Tégy másokat is boldoggá.

Az életnek van értelme: a sok kis boldog pillanat, perc – és annak felismerése.

És azé, hogy nincs okunk félni.

Hogyan lehetne ez még jobb?

Utószó: egyetlen dolgot kellene – mint embereknek – kiiktatni: azt a szenvedést amit másoknak okozunk. Ha boldogság-pillanatokra megszületett lények vagyunk: meg kell, hogy értsük, hogy nem bánthatunk másokat. Ha mi kapni szeretnénk – nem vehetünk el mástól.

Aki úgy boldog, hogy mástól vesz el – úgy hogy közben a másiknak árt – soha nem lesz boldog valójában.

Legyen ő csaló pap, hűtlen férj vagy ország-vezető vagy cégvezető vagy rendőr vagy bűnöző.

A pillanatnyi boldogságot akkor tudod teljesen megélni – ha közben nem ártasz másnak.

Legyél – boldog – és jó. 🙂